Hihetetlen módon 1 nap alatt kész lett az új pass – hiába, fejlődő ország vagyunk, vagy mi 🙂 Aznap még ezer intéznivaló, rohangászás, autójavíttatás volt, na meg du csúcsforgalom, így 7 óra lett, mire kiértünk a városból.
Megmondom őszintén, nyomasztott ez a 2200 km, ami előttem állt. Mondjuk Marcel felajánlotta, hogy vezet, de akkor is sok. Ráadásul teljesen ismeretlen terepen, olyan országokban, amikről több rosszat mint jót hallani. Parás.
Röszkéig eseménytelen volt az út, aztán meg rögtön Balkán. Szerbia! Már a határátkelő is katasztrófa volt: nem találtuk az utat. Egy határátkelőn! Persze építkeztek, de hát csak ki kéne normálisan táblázni.
A térkép autópályát jelzett rögtön a határ után. Volt is, de csak félig kész: az egyik oldal hiányzott 🙂 Egy bátor magyar X5-ös BMW vállalkozott a felvezetőautó veszélyes feladatára: jól meg is büntették vagy 30 km-rel a határ után. Onnantól már kevésbé nyomta neki.
Természetesen esett, nem folyamatosan, de időről-időre rákezdett. Áldottam a megérzésem vagy inkább a sznobságomat, hogy a legjobb gumikat rakattam a Big Blue-ra. Goodyear Excellence, remek paraméterekkel esőben is – szükség is volt rá.
Aztán volt autópálya-díj is, az első szakaszra, 6 €. Csak autópálya nem volt. Komolyan, Belgrádig szinte semmi! Néha kétsávosodott az út, ezért aztán kértek még 6 €-t.
Persze esett az eső megint, mint ezidőtájt egész Európában. Vezettél már éjjel, esőben? Semmit nem látni! Szerencsére Belgrádtól egy szellem-autópálya vezetett Nix-ig, kb. 50 autó volt 150 km-en át. Kellett nektek háborúzni…
Aztán ismét izgalmak következtek, s egy szerb sajátosságot is megismerhettünk: trafipaxos rendőrök mértek be és bírságoltak meg. Csak nem volt sebességmérő készülékük. De tényleg. Még tagadni sem próbálták. Amúgy kedvesek voltak, megcsodálták csíkosranyírt frizurámat és az előzetesen kiszabott 20 € bírságnak készségesen elengedték a felét. Majd miután csak 50 €-s bankjegy volt nálam, lestoppolták a kamionokat és próbálták felváltatni kisebb címletekre. A 8. sofőrnél sikerült is…
Aztán útépítés a szerpentinen, de milyen! Semmi tábla előtte! 1 óra alatt 20 km-t haladtunk. Helyenként nem fért el 2 autó sem egymás mellett. Természetesen a szakadék a mi oldalunkon volt…
Ahogy egyre beljebb értünk az országba, úgy vált a helyzet egyre veszélyesebbé. Hirtelen az úton egy 40-es tábla. Lassítok, hát nincs semmi ott, nincs útépítés, gyalogátkelő, vasút, semmi. Ráléptem a gázra, majd kiderült, hogy mégis van ott útakadály. Méghozzá egyenruhás.
Neki már volt trafipaxja, és meg is mutatta, hogy pont 80-nal mentünk az ominózus táblánál. Az eljárás, amit végre kellett volna hajtania, a következő: reggel 9-re bevitt volna valami bíróságra, ami ítéletében kiszabja, mennyi bírságot is kéne befizetnünk, majd pénzt kellett volna váltanunk és hizlalnunk vele a szerb államkasszát. Valami 70 és 210 € közötti összegről beszélt… Aztán persze elég volt 50 € is, feltéve, hogy az direkt az ő zsebét dagasztja. Mondjuk Marcel nem keveset győzködte ezért az eredményért.
Az még hozzá tartozik a szerb kalandhoz, hogy korlátozó táblák ugyan vannak, feloldó táblák viszont nincsenek. Az eset után direkt figyeltem – elvileg csak 40-nel mehettünk volna, egész a következő faluig, vagy 10 km-en keresztül.
Cseles fijuk ezek a szerbek, tiszta boldogság volt, mikor végre feltűntek a bulgár határőrség színes fényei…
Project Alanya 
Hozzászólás