Ismét Summer Garden, és ezúttal végre a fejjel beszéltünk (tudod, amitől bűzlik a hal :-)): a tulajdonossal személyesen. Határozottan indítottunk: valahonnan hozzánk került egy öngyújtó, amelyen ez ált: Summer Garden Entertainment Center. A felvezetés azzal a költői kérdéssel indult, hogy ez vajon hol található, mert nekünk nem tűnt fel…
Ezúttal semmit nem kellett csinálnom azon túl, hogy elindítottam a laptopon a prezentációt: Marcel és Özcan beszéltek helyettem. Szinte semmit nem értettem, de nem éreztem jónak a találkozót. A tulaj nem volt túl lelkes, nem is nézte meg a teljes ajánlatot, csak szemezgetett belőle, továbbá sokat beszélt. 1 órát voltunk nála, végleges választ állítólag szerdán kapunk. Kicsit szkeptikus vagyok a dologgal kapcsolatban, elvégre 1 hete húzzák már az időt, de Özcan bizakodó volt.
Úgy tűnik, a Light House viszont bekapta a horgot: a hívott telefonált, hogy legyünk szívesek a tulajnak is bemutatni az anyagunkat. OK, leszünk! Így este ismét felkerekedtünk és ezúttal angolul vezettem végig a prezentációt. A pasas érdekes volt, állítólag kurd nemzetiségű és a furcsa az volt benne, hogy nagyon lassan beszélt. Lehet, hogy be volt szívva.
Amiről nem írtam tegnap, hogy Side fantasztikus történelmi emlékekkel van teli, áll. egyiptomi, görög és római romokat is ástak ki a környéken. A belváros felé haladva szinte mindenütt ezeket látod. Van egy komoly amfiteátrum is, ami még használatban is van, jelenleg a Fire of Anatolya tánccsoport lép fel benne. El is határoztam, hogy ezt bizony mindenképpen megtekintem, csak megvárom vele Niki-t, aki remélhetőleg csütörtökön megérkezik. Feltéve, hogy van még szabad hely a repülőre.